MAGYAR ORVOSI NYELV CÍMŰ
EGYETEMI TANTÁRGY
Kötelezően választható – 2 pontértékű – egyetemi tantárgy
Semmelweis Egyetem, ÁOK, Doktori Iskola
A tantárgyat a Semmelweis Egyetem bármelyik karának és évfolyamának hallgatói és a Doktori Iskola növendékei is felvehetik. Az előadásokat az ELTE hallgatói is látogathatják.
Időpont: második félév (2011.
februártól)
Helyszín: SE. Elméleti Oktatási Központ (Budapest, Tűzoltó utca 37-47.)
Folyamatos tájékoztatás és
részletek (tanterv, tételek stb.) a www.orvosinyelv.hu
honlapon.
A tantárgy elfogadásának feltétele az előadások látogatása és az előadásokon kiadott feladatok legalább 80%-ának helyes megoldás.(A feladatokat kizárólag az előadásokon ismertetjük, máshol nem találhatók meg. A feladatokat mindig a megadott előadásokon kell átadni.)
A magyar orvosi nyelv ma jóval fontosabb, mint korábban, elsősorban a betegek megfelelő tájékoztatása (jogi követelmény), az egészség megőrzésével kapcsolatos felvilágosítás egyre nagyobb igénye és az érthető tudományos közlés miatt. Mindez csak magyar nyelven lehetséges. Nem kevésbé jelentős, hogy az orvosi nyelvet elözönlik az angol kifejezések, és lassan nemcsak a szakmák közötti, de az egy-egy szakmán belüli párbeszéd, az orvos és nem szakember közötti eszmecsere is lehetetlenné válik. Az angol rövidítések elterjedése már teljes zűrzavart okoz. Végeredményben a magyar orvosi nyelv felhígul, fogyatékos és alkalmatlan lesz a hazai orvostudomány művelésére, s így veszélyezteti a magyar orvostudományt is, mert nincs magyar orvostudomány magyar orvosi nyelv nélkül. A szaknyelvek ápolása, ekként az orvosi nyelvé is, a köznyelv, az igényes magyar nyelvnek is az alapja.
Ennek a lehetetlen helyzetnek az egyetlen megoldása a magyar orvosi nyelv ápolása és fejlesztése. Ezért hoztuk létre a magyar orvosi nyelv című tantárgyat, amely az alapvető nyelvi kérdések mellett minden orvostanhallgatónak és végzett orvosnak, kutatónak is szükséges ismereteket tanít. Rangos előadók oktatják sok más mellett:
- a magyar orvosi nyelv elvi, helyesírási, írásmódi stb. szempontjait;
- a magyar orvosi nyelv történetét, alakulását, helyét a világban;
- az európai orvosi nyelv és iskolák történetét;
- a tudományos közlemények írásának, a tudományos előadások tartásának módját, megfontolásait;
- könyvészeti, irodalomkeresési és tudománymérési ismereteket;
- a szakkönyvek és folyóiratok szerkesztésének és a tudományos közlemények bírálatának alapjait;
- a tudományos fokozatok rendszerét, az MTA szerepét;
- az orvosi viselkedés, orvos–beteg párbeszéd nyelvi összefüggéseit;
- az orvostudomány fontosabb szakterületeinek (anatómia, élettan, gyógyszertan stb.) sajátságos nyelvi kérdéseit.
______________________________________________________________________________________
Hungarian medical doctors today face some challenges in terms of the Hungarian medical language. These include informed consent, ever widening demand for health care information, prevention, clear-cut Hungarian scientific publications, information etc. All these can only be done in Hungarian. The major difficulties regarding the Hungarian medical language is the invasion of thousands of thousands new English words, expressions in our medical language, with the consequence of difficulties in understanding each others not only between the specialties but within the specialty as well. The plethora of abbreviations just makes the situation worse. All in all the Hungarian medical language, a prerequisite of the Hungarian medical science, is getting spoiled and distracted.
The only way of solving the problem is making
every effort in improving our medical language by translating the English
medical terms, word, expressions into Hungarian as well as in continuously
using and teaching the Hungarian medical language.
During the Hungarian medical language seminar at Semmelweis University, distinguished lecturers cover the following topics:
Spelling, and styling in the Hungarian medical language
The history and current difficulties of the Hungarian medical language
How to present a medical lecture (at meetings)
How to write scientific papers
How to use scientific databases (literature search)
Principles of scientometry
Doctors' behaviour and patient-doctor discussion in association with the Hungarian language
System and role of the Hungarian Academy of Sciences
Language considerations in major medical specialties such as anatomy, pharmacy etc.
_________________________________________________________________________________